2014. szeptember 11., csütörtök

Három nap kajakkal

Nemrég nagy szerencsém volt, mert szinte egymásután három nap el tudtam menni kajakkal horgászni.
Persze nem egész napos horgászatokról beszélek, csak 4-5 órás kiruccanásokról, mert amióta apa lettem azóta elégé nehezen jön össze egy egész délutános, vagy délelőttös peca. De most minden összejött, még anya is engedékenyebb volt, úgyhogy ez a három nap számomra maga volt a csoda.


Első nap.
Már az elején jól indult a peca, egy majdnem 40 -es domolykóval.


Utána csak kisebbek jöttek,  olyan 20-30 cm közöttiek de legalább 12 db, képet csak egy-kettőről csináltam, mert minek fényképezzek le egy csomó ugyanakkora halat.


Aztán az egyik tartás mellől jött a meglepetés hal, egy balin (legalábbis ekkor még azt gondoltam , hogy ez lesz a mai nap meglepetés hala),  még egy dobás ugyanoda, és jött a haverja is kifelé, de ez megfejelte a kajak oldalát, ezzel el is riasztotta a még ott lévőket.


Tovább ereszkedtem, és egy hínársáv szélét dobáltam amikor elakadtam valamibe, megrángattam, erre visszarángatott, és mivel majdnem a kajak mellet volt  hamar megmutatta magát, na ez volt számomra az igazi meglepetés hal, mert a csukákkal nem vagyok jó viszonyban, főleg a méret feleitekkel nem, azok messzire el szoktak kerülni.


A horgászat vége felé még egy majdnem méretes balin ráragadt a wobblerre.


Második nap.
Az apadó víz miatt már nem bővelkedtem a fogásokban annyira mint az előző  nap.
Kettő balin, és három átlagméretű domolykó volt a zsákmány.
Ellenben volt egy bődületes kapásom, már majdnem a kajaknál járt a csali amikor rávágott valami (szerintem balin volt) rögtön felnyerített a fék az orsón, a hal meg csak ment megállás nélkül, pillanatok alatt letépett vagy 25-30 méter zsinórt, és nem úgy nézett ki mintha meg akarna állni, végül aztán kiakadt a wobbler belőle, sajnos.
Negyed óra múlva hasonló kapásom volt arrébb, de ez már csak 10 méter zsinórt húzott le mielőtt kipattant volna belőle a horog .


Harmadik nap.
A még tovább apadó víz, és az eső miatt halat nem is reméltem ezen a napon, de azért lett két kisebb balin, és három domolykó.


Mostanában ez a kék p3-as br-lures a kedvencem, egy hal kivételével az összeset vele fogtam ezen három nap alatt, és ha így folytatja a vitrinben lesz kiállítási darab, vagy  elviszi egy nagyobb hal :)



2 megjegyzés:

  1. Jó, jó, jó !!! Így kell ezt csinálni, kajakon, három napon át, szép halak után! Az "irigység" szikrája motoszkál bennem ;-) Csak így tovább, jön a halakkal teli ősz, nagy csukák, és balinok, mohos hátú domolykók ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem lesz rá időm, lehetőségem, és szerencsém, elkapni párat még ősszel azokból a nagy , vagy éppen mohos hátú halkból :)

      Törlés