Még itthon amikor pakoltam össze a felszerelésemet, megakadt a szemem a merítőszákon, általában nem szoktam vinni magammal, de most valamiért olyan érzésem volt, hogy jobb lesz ha elviszem. Kint gyorsan bepakoltunk a csónakba és indulás, felmotoroztunk a Reisinger szigetekig, ott már vissza is kellett fordulnunk, annyira kicsi volt a víz.
Visszafelé csorogva elkezdtem dobálni, de szinte mindenhol láttam a meder alját, kb. 70-80 centi lehetett a vízmélység, de volt ahol még ennél is kisebb. A halfogásról már lemondtam magamban, mert ilyen kicsi, és ennyire tiszta víznél sok mindenre nem lehet számítani, főleg úgy, hogy halakra utaló jelet nem is láttam. Már vagy negyed órája dobáltam amikor elakadtam, még apám is kérdezte. -Na mi van elakadt valamiben? Nem szóltam már vissza, mert addigra megindult az akadó, hajlott a bot, megszólalt a fék. Ez csuka lesz, mondtam, utána meg elkezdtem aggódni, mert csak fc előke volt fent, (balinra, domolykóra indultam). Pár perc küzdelem, és pár kirohanás után viszont végre megláttam, hogy száj szélbe akadt a kis kék wobbler. És most milyen jó volt, hogy hoztam merítőszákot!
Nem tudom hogyan, és miért, talán a fárasztás során, vagy a merítőszákban való vergődéskor, a fahal mindkét horgáról egy, egy ág letört, meg kicsit meg is lett rágva, szóval elégé megviselte a harc a csukával. De nem baj veszek neki majd új horgokat, mert ez a wobbler már nagyon megérdemli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése