Újra jövök a szokásos domolykós képpel, bár az elmúlt több mint egy hétben fogtam kisebbet is – volt egy, amihez még a szákot sem kellett használnom –, az utolsó alkalommal meg az idei legnagyobbat sikerült megfognom.
Egyik alkalommal Dominik is jött velem. Szerettem volna, ha ő is fogna egyet, hogy legyen élménye, ezért magam elé engedtem minden tuti helyemen. De nem pontosak még a dobásai, ezért nem nagyon sikerült neki azt a bizonyos sávot meghorgászni, ahol a halak várhatóak lettek volna. Dobhattam volna neki én is, aztán átadtam volna a botot, de ezt ő sem akarta, egyedül szerette volna megfogni. De aznap ez nem jött össze neki, kapásig jutott csak el. Az utolsó helyen ráadásul sikerült neki egy szép, bonthatatlan gubancot tenni a bot végére, ezért úgy döntöttünk, mára elég volt, megyünk haza. Csak én még dobok egyet, mondtam neki: „Figyelj, oda kell dobni, ott van a hal, majd én most kifogom!” Egy dobás, két beletekerés, és már görbült is a bot: a szokásos 35 centi körüli fickándozott a zsinór végén.
Következő alkalommal egyedül mentem. Már amikor leértem a partra, tudtam, hogy jó napom lesz: mindenhol gyártották a gyűrűket a víz tetején az apró halak. Nem véletlen, hiszen majdnem 14 fok volt és napsütés. Tudtam, hogy ahol az apró halak ott vannak, ott lesznek a domolykók is. Lettek is vagy 5-6 darab, kettő kisebb, a többi meg a szokásos 30-35 centis egyendomolykó.
Két nap múlva a 14 fokból lett mínusz 4 meg hóesés. Reggel még havas, csúszós volt minden, eszembe sem jutott, hogy horgásszak, de délutánra kisütött a nap, lett plusz 4-5 fok erős széllel. Menjek, ne menjek? – tépelődtem. Aztán úgy voltam vele, ha túl hideg van, meg nincs kapás fél órán belül, akkor max hazajövök. A szél nem volt kellemes, hideg volt, a vízfelület borzos volt. Azzal még nem is lett volna gondom, de a víz viszont zavaros volt és mindenféle növényi maradványt vitt magával, ezért kb. minden negyedik dobás volt csak normálisnak mondható, amikor nem akadt a csalira mindenféle mocsok már az első méteren. De mivel már az első helyen volt egy kapásom, nem mentem haza rögtön, folytattam a szenvedést a hideg és a sok szemét ellenére.
Aztán az egyik helyen, amikor már szinte a lábam előtt ki akartam emelni a csalit a vízből, akkor kapta el az idei legnagyobb. Nem számítottam rá, főleg így a lábam előtt nem, rántott akkorát a boton – majd beszartam, hirtelen azt sem tudtam, mi van.
Most megint nagyon fúj a szél, hideg van, a hét további részére meg sok esőt, havazást és mínuszokat jósolnak, úgyhogy egyelőre várjuk a jobb időt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése