Még a domolykótilalom előtt jártam–jártunk párszor a vízparton. Bíztam benne, hogy beesik valami nagyobb példány, de az igazság az, hogy a végére már a kisebbekkel is megelégedtem volna. Valahogy mégis elkerültek azok is.
Nem nagyon találom őket mostanában. Lehet, a vízállás miatt, lehet, az időjárás az oka… vagy simán csak én vagyok béna. Mindenesetre a nagy fogás most elmaradt.
Kétszer a gyerek is velem jött – ő viszont fárasztott rendesen! Nem halat, hanem faágat, bozótot, a táskáját, a ruháját, a túlparti fa lombját… meg majdnem engem is. 😄 A dobástechnikáján még bőven van mit fejleszteni. Néha már egész jól megy neki, de ha fúj a szél, vagy pontosan kéne célozni valahová, akkor még vannak hibák. De hát ez is része a tanulásnak – sok dobás, sok gubanc, aztán majd belejön.
A gubancgyártásban viszont profi! Képes pillanatok alatt olyan műalkotásokat varázsolni a bot végére, hogy csak kapkodom a fejem. Zsinór a botra, az orsóra, a dob alá – ahogy kell. A legtöbbször a vége: késsel történő csomóbontás, és megint jó pár méterrel kevesebb zsinór.
Azért egy halat sikerült fognom – de ez is csak egy maszatolós, finnyás kapás eredménye volt. A többi alkalommal általában csak annyi történt, hogy a wobblert megbökdösték, vagy követték. Próbáltam mindent: csalicserét, gyorsabb és lassabb vezetést, cincálgatást, megállítást... Az utóbbira volt a legtöbb érdeklődés, de azt sem nevezném igazi kapásnak, inkább csak óvatos bökdösésnek. Dominiknak viszont volt egy szép kapása beeső wobblerre, de mivel nem figyelt oda, nem akadt meg rendesen.
Most már április 30-ig csak a csuka maradt nekünk, ha lesz időnk, talán rápróbálunk valahol. Nekem amúgy a célzott csukázás sosem hozott halat, inkább domolykózás, balinozás vagy sügerezés közben szokott beesni egy-egy példány, pont akkor amikor vékony előkével horgászom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése