Most viszont volt egy kis szabadidőm, ezért gondoltam gépelek egy-két mondatot a nyári naphalvadászataimról.
Finnyás egy halak a naphalak az már biztos, sőt sokszor furcsa egy ízlésük is van. Általában azt szokták mondani a naphalat bármivel meg lehet fogni, még üres horoggal is, nos ez utóbbi igaz mert gyerekkoromban jó párat fogtam én is üres horoggal. Két éve kezdtem el újra üldözőbe venni őket, szerettem volna pergetve is fogni egyet, hogy kipipálhassam a pergetve fogott halak listámon. Gondoltam ez aztán egyáltalán nem lesz nehéz hiszen még az üres horgot is megeszik.
Megeszik, csak az enyémet valahogy nem akarták, két év alatt nem sikerült egyet sem fognom, pedig tudtam hol vannak , láttam is őket, de hiába az ezerféle csali, gumiherkentyű, az enyém nem kellett nekik. Közben, Öcsém sorba fogta őket, Sali meg egyenesen az idegeimet borzolta a popperrel fogott naphalával.
Aztán idén nyáron a sikerült fognom, de nem pergetve hanem legyes bottal és nimfával, vörösszárnyú keszegeket kergettem a legyes bottal amikor az egyik csatornán belebotlottam egy naphal csapatba, rögtön eléjük juttattam a nimfát, nem is finnyáskodtak ezt most bekajálták.
Utána találtam egy jó helyet is ahol mindig tanyázott 10-15 darab, ezek közül is sikerült párat lencse elé lógatni.
Utolsó alkalommal azon a helyen jártam ahol pergetve szoktam próbálkozni eredménytelenül rájuk, nimfával itt is jöttek kifelé a vízből. Itt lehet látni, hogy víztől függően mennyire más tud lenni a színűk.
Méretükhöz képest azért elég jól védekeznek, a nagyobb példányokat már szinte élvezet kifogni. Azt is megfigyeltem, hogy egy bandából max 3 halat lehet kifogni utána már nagyon óvatosak lesznek, ilyenkor arrébb kell menni egy másik bandát keresni.
Popperrel... Kész! :)
VálaszTörlésÉn is nagyokat pislogtam amikor Sali megmutatta nekem, ráadásul saját faragású popperjével fogta amit akkor vitt le először a vízre, kipróbálni! :-)
TörlésRégóta olvasód vagyok, tetszenek a bejegyzéseid, sok hely nekem is ismerős, bár én keveset pergetek, többek között a te írásaid is inspiráltak arra, hogy saját blogot nyissak, ami még nagyon fiatal és kezdetleges, dfe igyekszem! Gratulálok ehhez a szép munkához!
VálaszTörlésÜdv
Szia!
TörlésKöszönöm a gratulációt!
Én is olvasom a blogodat, és tetszik, csak így tovább! Közös ismerősünk Fábián Béla ajánlotta, és mivel nem nagyon szoktam a pergetésen és a legyezésen kívül más műfajt űzni, ezért nagyon jó olvasni, hogy itt a környékemen milyen szép halakat lehet fogni másfajta módszerekkel, sokszor még az is megfordult a fejemben a képeidet látva, hogy lehet majd idővel ki kellene próbálnom valamilyen békés halas módszert is.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKöszönöm szépen megtisztelő szavaid!
VálaszTörlésFábián Béla egy nagyon jó ember, szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük.
Próbáltam magam elkötelezni egy horgászmódszer mellett, pl úszózás, vagy pergetés, de nem sikerült. A bojlizáson és a rakózáson kívül mindenevő vagyok, csak bízzam erővel, idővel...
Köszönöm hogy felvetted a blogomat a kedvenceid közé, ezt én is megtettem!
Szép napot!