2013. június 10., hétfő

Kajak avató kajakos horgászat

Kicsivel több mint két hónap alatt végre befejeztük a kajakok építését .
Az építés folyamatáról  részletesen a  Csónakkenukajak 1 rész ! és a Csónakkenukajak 2 rész ! -ben írtam.

Eljött az ideje a próba kajakos horgászatnak , és a kajakok hallal való felavatásának .
Helyszínnek a Zátonyi Holt Dunát (Nagy Zátony) választottuk .
Igazi vadvízre most nem akartunk menni mert  igaz , hogy a Duna már tetőzött a szigetközben és elkezdődött az apadás , de a kajakozással ott még várni kell jó pár napot .
Reggel felpakoltuk az utánfutóra őket ,  aztán telepakoltuk mindkettőt annyi cuccal mintha legalább 1 hetes vízitúrára mennénk .

10 kilométeres utazás után a Doborgazszigeti strandon vízre tettük őket és felpakoltuk rájuk a fegyverzetet .


Na akkor induljunk .

Gyerekkorom  összes nyarát szinte végig a vízen töltöttük a haverokkal  , faladikban , üvegszálas csónakban , de a kajak az valahogy kimaradt az éltemből . 
Kicsit paráztam hogy mi van ha nem is tudok evezni a kajak evezővel rendesen .
Na az első 100 méteren csapkolódtam egy kicsit mert egyszerűen  elfelejtettem forgatni a lapátot.
Aztán egy jó negyed óra után már beállt a kezem rá , jobb kéz fix és forgat a balban fordul , innentől már nem volt több gondom az evezéssel .


Úgy terveztük ,hogy felevezünk ameddig tudunk és visszafelé csorogva dobálunk majd .
Közben nézegettük mennyire van elmerülve ,  mennyire lehet meghajtani ,stb , rohadt jó érzés volt vele evezni .

Fél óra elteltével már azt is tudtuk miért kell vízálló öltözék a kajakhoz , hiába a hosszú lapát azért a vizet ez is behordta , így nyáron szerintem nem gond de ősszel és tavasszal nem lesz kellemes ha elázik a nadrágom térdig.
Útközben jó pár horgásszal találkoztunk mindegyik nézett nagyot , némelyik megkérdezte hol vettük a kajakokat  :)
Találkoztam egy horgászó macskával is , tuti nem volt engedélye mert amikor lefényképeztem rögtön odébb állt .
Egy óra lapátolás után már kezdett fájni mindenem , olyan izomcsoportjaim is amikről nem is tudtam hogy léteznek . De a legrosszabb az volt hogy mindkét kezemen a hüvelykujjaim tövénél elkezdtek vízhólyagok nőni az evező nyelétől .
Ezért úgy döntöttem most jött el az ideje a vízen reggelinek . Kinéztem egy jó kis helyet magamnak a tökleveles közepén  .



 És átalakítottam a ülésemet asztallá felültem a dekk tetejére , és megterítettem magamnak .

Miután befaltam egy pogácsát ,és az anyósom küldte cseresznyés rétest, még üldögéltem egy darabig élveztem a látványt meg az érzést ahogyan lüktetnek a vízhólyagjaim .

Indultunk tovább még messze volt a cél .

 Ismételten fél óra lapátolás után megérkeztünk Dunakilitihez a gyalogos hídhoz,  az első helyre ahol partra szeretem volna szállni .

Kinyújtózkodtam egy kicsit , kimertem azt a fél liter vizet amit az evező behordott , és mentünk tovább már nem volt messze a vége , a Dunakiliti kastélynál a közúti híd az volt a cél.
Jól sikerül a kajakokra a szín választás is mert tökéletesen eltűnik a zöldben , a háttérben a két bot között N. teljesen beleolvad a bozótba .

Elérkeztünk a szigethez én balra mentem  N. jobbra
Fent találkozunk ki ér előbb oda. 5 perc után kénytelen voltam visszafordulni és én is jobbról menni a bedőlt fák miatt .

Mire odaértem N. már megkezdte a csorgást és a bokrok alját dobálta wobblerel .
Pár perccel több mint két óra alatt eveztünk  idáig gyenge sodrásnak felfelé kb. 7-8 kilométert  nyugodt tempóval , kétszeri megállással .
Gyorsan összeraktam a botjaimat én is , és elkezdtem dobálni , mindenhova sikerült , fára , bokorra , töklevélre , egyik bedobáskor  beleakadtam a másik botomba majdnem repült az is , nem szoktam én  ülve horgászni azért nem ment .
Egyszer csak kiabál N. megvan az első , és felmutat egy 20 centi körüli domit .
Magamban irigykedtem de nagyon , de reméltem nekem is hamarosan leveri valami a wobblert.
De csak nem akarta senki sem elkapni .
Én értem először vissza a gyalogoshídhoz már fent ebédeltem a hídon amikor  N. jött így tudtam fentről lőni egy két képet

Megettük az összes kajánkat és folyattuk a csorgást dobálást visszafelé.
Aztán végre az egyik bokor mellől sikerült kivarázsolnom egy kis balint .
Ezen a képen  úgy néz ki mintha hiányozna pár centi az ujjamból pedig hosszában vágtam csak fel .
Két nap múlva megyek vissza kötéscserére , megtudják a kórházban milyen a balin szag .

Nagyon örültem a kis balinnak ugyanis megkönnyítette a dolgom , mert még nem volt neve a kajaknak .
Amikor elhatároztam hogy csinálunk kajakot  készítettem egy papír makettet arra ráírtam hogy Aspius .
A papírkajak mindig a műhely asztal közepén volt , ösztönzésképen . De most hogy elkészült valahogy úgy voltam vele , hogy mégsem lesz neve .
De mivel  ez a kis Aspius Aspius kiesett a kezemből és össze Aspius nyálkázta a kajak padlóját  ezért mégiscsak Aspius lesz a neve .

Na  most jönnek majd a nagyok gondoltuk  , de az egyik kanyar után mindent elborított a nyárfavirág lehetetlené téve a pergetést vagy 3 kilométer hosszan.

 Aztán végre tiszta vizekre értünk , de hiába dobáltunk nem akartak jönni a halak pedig láttam őket , méretes balinokat bandákba verődve. Minden műcsalinkat bevetettük de nem kellet nekik .
Nagyon szeretem a kajakban azt hogy jól lehet vele lopakodni akár egy méterre is meg lehet a halakat közelíteni akkor startolnak csak el .
Lejárt az időnk menünk kellet vissza , sajnáltam hogy nem tudtam még halat fogni ,de a kajakozás élménye elfeledtette velem hogy szinte nem is fogtam halat .

már majdnem a strandnál jártunk amikor az egyik stégen  ismerős színeket pillantottam meg .
Még horgászbotok is voltak benne de valami hiányzott a hátuljáról valami ami nélkül nem az igazi  :-)









8 megjegyzés:

  1. Hoppá, ott jártam, de mégsem, horgásztam de mégsem, micsoda tér, idő, komplexum :)) A kajakok csudásak, az evezésbe meg majd belejössz, pár ilyen kirándulás és már egy csepp vízet sem fogsz "bemerni" a hajóba :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A visszaúton már ezért sikerült egész vízmentesen evezni , de az elején még a kalapom is tiszta víz lett :)

      Törlés
  2. az a szék, amit aplikáltatok rá...nah az mindent visz!!! gratulálok a hajó(k)hoz!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezer forintos székből ez volt a maximum amit ki tudtunk hozni :). Köszönöm , Köszönjük a gratulációt .

      Törlés
  3. Baromi jók lettek a hajók! Nagy gratula hozzájuk, profi munka! Az evező toldásos módszer is tetszett. Nekem is ez a problémám, hogy csak rövid evezőt kaptam (Tribord, középen szétszedhető 225-ös) és azt kéne, viszont szétszedhető módon, 270-esre toldhatóvá tennem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük .
      A tiédet is meg lehetne simán hosszabbítani , csak mindkét felébe bele kellene 20-25 centit toldani . Nem tudom mennyire lenne nehéz a két toldástól de szerintem 30-40 dekánál nem lenne több a súly növekedés .

      Törlés
  4. Először eltűnt a hsz.-em, de látom mégsem...A másodikat töröld ki nyugodtan. Másodjára már nem volt kedvem olyan hosszan megírni a kínom. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg nem tudtam melyiket akartad ezért engedélyeztem mindkettőt :-)

      Törlés