2014. január 26., vasárnap

Balin és a kém cucc

Ma délután enyhe  -5 fok, napsütés, szélcsend, horgászatra tökéletes idő, menni kell  :) .
Első helyen egyből csipkelődések mutatták, hogy van itt hal . Aztán egy nagyobbacska balint sikerült megakasztanom, de lelépett mire a partszéléhez irányítottam, egyet ezért még sikerült kifognom .
Sali megint többet fogott nálam, négyet vagy ötöt biztosan .
A végén a Duna megint adott nekem ajándékot, amit először valami persely félének gondoltam, mert úgy néztem mintha pénzbedobó nyílás lenne rajta.
Elhoztam hát haza, hátha van benne egy két tíz forintos :) .
Itthon, már utána tudtam nézni, hogy micsoda is ez a gömb.
Ezt kémek szokták használni bevetésen, valamiféle kém védő felszerelés, amit az ajtóba kell lerakni, aztán megsemmisíti a ellenséget, és csak azoknak a kémeknek adják, akik megesznek egy happy meal menüt, nagyjából ennyit tudott mondani róla Google barátom :)) .



2 megjegyzés:

  1. Lassan egy külön kamràban is gyűjthetnéd a sok ajándékot, amit az év közben a folyótól kapsz. :)

    VálaszTörlés
  2. Inkább adhatna több halat, jobban örülnék neki :)

    VálaszTörlés