2014. szeptember 19., péntek

Péntek esti sügerek

Egész nap azt tervezgettem hogy késő délután elmegyek horgászni, mert egy darabig nem lesz alkalmam rá. Persze ez nem jött össze, mire ki tudtam menni már erősen sötétedett.
Tudtam dobálni vagy 5 percet aztán teljesen rám sötétedett, de eldöntöttem ,  még ha a fene fenét eszik is, én akkor is maradok egy órát.
Találtam egy nyugis helyet ahová még a fény is odaszűrődött, így még láttam is valamelyest.
Nagyvadra való csalit tettem fel, de halat azt nem is reméltem, csak dobálni akartam nyugodtan, egyedül, nem gondolva semmire, nézni ahogyan folyik a víz.
Pár perc után  a part előtt odavágott keményen valami a wobblernek, egy szép sügér volt ,
következő dobás ugyanoda, megint a part közelében járt már a csali amikor leverte egy ugyanakkora  mint az előbbi, vadul küzdött ez is, szét is fröcsögte a helyet, úgyhogy hiába dobáltam tovább még majdnem fél órát semmi sem jött már.
De nekem ennyi is elég volt, egy nyugodt óra a vízparton, szép sügerekel, így már könnyebb lesz az elkövetkező horgászásmentes napokat túlélni.

Sajnos képet csak az utolsóról sikerült viszonylag normálisat készítenem.
 
 


1 megjegyzés: