2015. március 30., hétfő

Az új szín

Múlt héten volt három-négy estém amikor sikerült elszöknöm itthonról egy egy órára.
Első este két kisebb domolykót fogtam, sok más wobblerrel is próbálkoztam de megint csak a P3-as volt az ami hozta a halat, abból is a rózsaszín! Úgy néz ki lesz olyan fogós ez az új szín mint a tavalyi Omaticayakék :)


Második este viszont erre sem akadt jelentkező, már már azt hittem üres a víz vagy, hogy mégsem jön be ez a szín de egy gyors csalicsere (rózsaszín P4-re) megmutatta, hogy van itt hal, csak nagyobbra vágytak! Pár óvatos csipkelődés után nekiálltam kísérletezgetni  megállít, indít, gyorsít, lassít, hamar kiderült, hogy a nagyon lassú tekerés megállításokkal lesz a nyerő vezetés ma. Először egy kisebb akadt a horogra, utána viszont jött kettő szép 35-ös forma, ezek azért már jó erőben voltak, a végén jött még egy kisebb. A 4-esel nagyon jól lehet szelektálni is, méret alattiak nem nagyon jönnek rá.
Az ezekről készített képek sajnos vállalhatatlan minőségűek lettek.
Harmadik estére megjött a hidegfront a domolykók étvágya meg elment, pár nagyon óvatos böködésen kívül másra nem voltak hajlandóak, viszont egy kettes csuka megkívánta a rózsaszín halat, horogszabadítás aztán mehetett is vissza, hiszen még pár nap hátra van a tilalomból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése