2015. április 16., csütörtök

Idei első kajakos megmozdulás

Még domolykó tilalom előtt megejtettük Salival az idei első  kajakos pecánkat.
Sajnos a vízállás még mindig nagyon alacsony volt az ágrendszerben, ilyenkor még sok helyre nem vagy csak nehezen lehet bejutni és a halak is még valahol a téli rejtekükön bujkálnak de mi azért eveztünk egy 8 kilométeres kört különféle vízfolyásokon, hol 70-80 méter széles vízen, hol 1.5-2 méter széles kis csatornákban.












 A csatornákban több helyen is ki kellett szállnom egy-két köbméter uszadékfát kicincálni a partra, hogy tovább tudjunk haladni. Az egyik helyen a hódok munkálatai végett keresztbe volt döntve egy fa a csatornán 20- 30 centire a víz felett, itt megint kiszálltam felemeltem amennyire tudtam míg Sali átcsusszant alatta, utána alátámasztottam pár fadarabbal és imádkoztam, hogy amíg átsiklok alatta ne essen rám.





Amúgy az egész délutánt megúszta mindegyikünk fogás nélkül, kapásig jutottunk csak, de nem is kell hal ahhoz, hogy jól érezze magát az ember, jó volt újra vízen lenni, evezni, nézni ahogyan felröppennek a gémek és egyéb madarak a közeledtünkre, amiből tudhattuk, hogy embermentes helyen járunk.





Megkaptam az ez évi első ajándékomat is a Dunától, egy locsoló fejet, itthon kipróbáltam tökéletesen működik. :-)


És ezen a délutánon volt a kajakból legyezés főpróbája is, ami szerintem remekül sikerült, jól megy a dobás ülve is, sőt, mivel a kajakban ülve eléggé be vannak határolva a mozdulataim ez végett valahogyan jobban ment a dobás, három lendítésből simán kiment 18 méter körüli zsinór.


Most már csak arra várunk, hogy legyen vége a tilalmaknak, engedjenek vizet az ágrendszerbe, aztán irány kajakkal a vízre, pergetve, legyezve halakat kergetni.
A kajakozásunk után pár nappal, persze véletlenül sem előtte, engedtek + 40 centit az ágrendszerbe, most amikor már szinte mindenre tilalom van, és jön a szar idő megint, és előreláthatólag szabad időm sem lesz sok horgászatra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése