2015. június 28., vasárnap

Két hét legyezés

A cím "Két hét legyezés" kissé túlzás mert igazából csak pár napról van szó amit a két hét alatt műlegyes horgászattal töltöttem. Azt akartam kipróbálni  vajon a legyes bottal is tudok e minden horgászat alkalmával legalább egy halat fogni, mert pergetve a téli hónapokat leszámítva ritkán fordul csak elő, hogy egy horgászat alkalmával egyetlen egy halat sem sikerül fognom, még ha csak egy pici sügérrel, vagy egy vérszomjas küsszel de általában sikerül összehalaznom a kezem. Hat alkalommal küldtem bevetésre a legyeimet, ebből 2 alkalommal megúsztam fogás nélkül de kapásig azért eljutottam ezen a két napon is.

Első alkalom.
Sok jóra nem számítottam ezen a napon mert a víz sem volt a legtisztább az időjárás meg inkább sárkányeregetésre meg vitorlázásra volt a legmegfelelőbb a szél miatt de azért nem tántorodtam el a tervemtől, elővettem a legyes botot és megküzdöttem a széllel, 2 óra szenvedés után feladtam, a szél teljesen lehetetlenné tette a dobásokat de azért egy kapás volt.


Második alkalom.
A szél  ezen a napon sem akart szűnni, ezért egy olyan helyet választottam ahol valamelyest takarásban voltam. Már egy órája dobáltam eredménytelenül nedves-léggyel, nimfával, streamerrel. Aztán feltettem egy polibogarat amivel aztán rögtön fogtam halat, igaz, hogy csak egy mini domolykót de fogtam, és ezt még követte három másik, így ezen a napon a legyes bot bizonyított.




Harmadik alkalom.
Ezen a napon Sali is jött velem. A szél az persze még mindig elég erős volt, az első helyen ezért elég küzdelmes volt a peca de a polibogár már megint sikeresnek bizonyult, az egyik alkalommal amikor felkaptam a zsinórt a vízről egy küszt is sikerül hátralendítenem. Következő helyen még kettő kis domolykót becsapott a fekete foam bogár. Érdekes hogy sali is próbálkozott mindennel, nedvessel, nimfával de csak miután polira cserélte őket, utána fogott csak halat ő is.


Negyedik alkalom.
Ezen a napon este, egy kissé távolabbi helyre mentem, az autóval szinte járhatatlan utak miatt motorral. A víz itt kristály tiszta volt, hal is akadt bőven, csak nem a horgomra, láttam 70 centis nyurga pontyot, hatalmas balint, szép nagy domolykókat is de hiába dobáltam őket meg a teljes légyarzenálommal, le sem szarták. Egyedül a polibogárra mozdultak rá a domolykók, az egyik kicsi (30 feletti volt ez is) szépen feljött érte leszedte de rögtön ki is köpte, még bevágásra sem volt időm olyan gyorsan kiköpte. Így aztán ez a nap is a fogás nélküli napok listájára került.


Ötödik alkalom.
Egy régen nem látogatott helyemre mentem el ezen az estén, sajnos mire odaértem már láttam, hogy maximum fél órám lesz a horgászatra aztán menekülnöm kell mert hatalmas vihar volt kilátásban.
Gyorsan leszaladtam a vízhez, ott aztán tátva maradt a szám mert a 15 centi körüli domolykókból volt ott vagy 150 darab, meg láttam közöttük pár méretest is, messzebb a hínaras résznél meg a rablások arról árulkodtak, hogy van ott még kapitális méretű is de az a rész megközelíthetetlen volt számomra. Polibogárral kezdtem de valahogyan ma ez nem jött be nekik, csak megnézték, aztán otthagyták, cseréltem őzszőr cadissra, na ez már jobban tetszett nekik. Harmadik dobásra jött is egy nagyobbacska, meg egy mini balin. Aztán hirtelen szélvihar támadt és elkezdett szakadni az eső, így kénytelen voltam az autóig tényleg menekülni, ezzel be is fejeztem ezt a napot.



Hatodik alkalom.
Bízva abban, hogy az előző napi helyen még ott vannak a domolykók, ezért reggel Salival visszamentem. Kicsit zavarosabb lett a víz, megfogyatkoztak a domolykók is de azért voltak még páran. Sali fogott vagy hetet, én csak egy küszt lendítettem a hátam mögé, egyet meg normál módon fogtam. elmentünk egy másik helyre, itt Sali megint fogott vagy ötöt, nekem csak két kapásom volt, következő helyen Sali megint fogott én meg csak lestem. Nem az én napom volt az biztos de halat legalább fogtam.


Összegezve a hat alkalmat, nem hinném, hogy pergetve sokkal eredményesebb lettem volna, sőt bizonyos helyeken ahol léggyel fogtam, ott pergetve nagy valószínűséggel semmit sem fogtam volna.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól nem fogok pergetni, de igen is fogok mert szeretek pergetni, főleg kajakból ami sainos idén még csak egyszer fordult elő. Meg aztán ha túl szeles az időjárás akkor csak szenvedés a legyes peca, legalább is számomra, ilyen esetekben a pergető bot jobban kezelhető.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése