2015. november 11., szerda

A 2015 Horgászblogja díj nyertese

Eltelt egy év, így hát eljött az ideje, hogy továbbadjam ezt a vándordíjat.
Nem volt egyszerű kiválasztanom egyet az általam kedvelt és olvasott blogok közül, mert vagy ezért vagy azért de mindegyik kiérdemelte volna.
Végül aztán az alapján döntöttem, hogy olyan blog kapja, aki még eddig nem kapta meg ezt  a díjat, és ha lehet, akkor az én általam legkedveltebb két horgászmódszer valamelyikéről, a pergetésről, és a legyezésről, vagy mindkettőről szóljon. Így aztán megszületett a döntésem. A választott blogom bővelkedik szép képekben, és tartalmas írásokban, és ezek nem pár soros kis jegyzetek amit fél perc alatt elolvas az ember! Ezen kívül még az itt található  késekről szóló bejegyzést is nagyon hasznosnak találtam, mert azóta, hogy olvastam, már vannak a gyűjteményemben jó kések is. :-)


Tehát a 2015 Hogászblogja díj nyertese a

Suszterbogár
Egy bogaras cipész horgászkalandjai

 Dergez Péter blogja!
Gratulálok neki!




Nem vagyok sem fotóművész sem grafikus, ezért csak ilyen díjat tudtam készíteni, szerkeszteni. Remélem azért vállalható lett :-)



És a végére a szabályok, amiket Pupa írt le.

Ezt a díjat egy magyar nyelvű blognak
fogom adományozni, mely blog még további két blogot kell, 
hogy kitüntessen ezzel a címmel.
Az odaítélésnél a blog tartalmát, a bejegyzések kellő hosszúságát,
a magyar beszédnek megfelelő stílusát, 
a halak és a természet tiszteletének meglétet kell figyelembe venni 
mind ezeknek megfelelő képi tartalommal


A kitüntetettek a díjat a főoldalon kell elhelyezniük,
 legalább fele méretben és még egy évig
 az eddigi minőségben kell blogjukat fenntartani.
 A következő években, a díjat mindig az első díjazott adományozza tovább,
 melyről egyeztet a díj alapítójával, a Horgászó Séf bloggerével.
 A díjalapító nem részesülhet a díjban.

8 megjegyzés:

  1. tyűűű... Köszönöm. Igyekszem rászolgálni..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már rászolgáltál :-)
      Csak írj tovább ahogy szoktál.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. És nehéz is!
      Horgászblogokat, amiket rendszeresen olvasni szoktam, azokat mind azért olvasom, mert mindegyikben van valami, amiért szeretem olvasni, ezek közül választani, egyet, nagyon nehéz!

      Törlés
  3. Jó választás! ;)

    VálaszTörlés
  4. Felelősségteljes döntés, ami helyén való!
    :)

    VálaszTörlés
  5. Volt egy kis keveredés a moderálásra váró hozzáoszlásoknál, és lehet, hogy véletlenül valakiét kitöröltem, közzététel helyett, ha valakinek esetleg nem jelent itt meg a hozzászólása, pedig írt, attól elnézést kérek, és ha gondolja írja le újra, most már jobban fogok figyelni melyik gombra kattintok.

    VálaszTörlés