2017. március 10., péntek

Az első x-ek

Idén nem kapkodtam el, március elsején voltam először a vízparton horgászbottal.
Előbb mondjuk nem is nagyon tudtam volna horgászni, mivel minden be volt  fagyva, de legalább idén tudtunk korcsolyázni!
Elsején már egész tűrhető időjárás volt, meg a part menti jég is eltűnt már, így aztán gondoltam megnézem a Szigetköz eldugott kis csatornáin a domolykókat.




Ezeken a csatornákon küzdelmes, és fárasztó a horgászat, sok helyen szinte lehetelne lejutni a vízig, ahol sikerül ott meg csak szinte csuklóból lehet dobni, de sokszor ezeken a helyeken a legizgalmasabb megfogni a halat.

Első nap nem is vártam csodát, gondoltam csak dobálok párat, hal úgysem lesz, de már negyedóra dobálás után volt pár finomkodó bökdösés, aztán egy kisebbet meg is akasztottam de lemaradt.
Másnap munka után rögtön kimentem megint, kb. négyet dobtam és már fárasztottam is, egész szép darab volt, őt követte az nap még három társa is.


Következő alkalommal megint jött kettő, meg egy meglepetés hal, egy jász.


Wobblerrel fogtam mindegyiket, a Kékpéhármas hozza még mindig a formáját :-)
Sikerült egy kullancsot is beszereznem, azt hiszem legközelebb be kell fújnom magam valamiféle riasztóval.

2 megjegyzés:

  1. Úgy elmennék én is még a tilalmak előtt domolykózni, de minden ilyen korán kezdett szezon rosszul sikerült. Van, aki a vénasszony vagy pap miatt babonás, én ezért.��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én bátran megyek, ez végett nem vagyok babonás. Nálam csak a feka macska, és ha valamiért vissza kell mennem indulás után, ez a kettő okoz fejfájást :-)
      Meg szerintem a tavalyi szezonnál rosszabb már csak nem lesz :-)

      Törlés