Itt van újra az év eleje, és megint nagy lelkesedéssel jövök egy-két blogbejegyzéssel, aztán szokás szerint eltűnök egy évre. :-) Valahogy minden évben ez van: év közben nem megy az írás, pedig tavaly is voltam vízparton nyáron és ősszel is, fogtam halat is.
Még nyáron a „banánt” is kipróbáltam, jól működik! Első alkalommal egyből nekimentek még a 20 centis balinok is – nagyobb sajnos nem volt akkor ott. Aztán egy másik helyen fogtam vele egy 30 centi körüli domolykót, egy jóval nagyobb meg nem akadt rendesen, így az sajnos lemaradt. Később feldobtam a szemközti nádasra és beszakadt. Ez nagyon bosszantott, ezért még aznap mentőakciót indítottunk érte Dominikkal: fürdőruha, úszás, stb. Még szerencse, hogy 38 fok volt, a víz is kellemesnek bizonyult, így a banán megmenekült! Ezután már óvatosabb voltam, akárhova nem mertem dobni. :-) Idén remélem, meg tudom kóstoltatni valami darabosabb hallal is.
De térjünk vissza a szokásos év eleji domolykozáshoz! Azt hittem, az egész januárt végighorgászom majd, mert mostanában mindig enyhe az időjárás ilyenkor. Jó előre be is szereztem mindenféle formájú és színű csalit, hogy próbáljak valami újat. A tavalyi tapasztalatom ugyanis az, hogy ezeken az agyonpergetett részeken – ahová januárban kényelmi szempontból járok, mert öregszem és nincs már túl sok kedvem a dzsungeltúrákhoz – csak a teljesen új, ismeretlen csalikkal lehet szerintem sikert elérni.
De minden hiába, hiszen hetekre befagyott minden víz, szépen keresztülhúzva a terveimet. Január utolsó napján aztán pont szabad volt a délutánom, eltűnt a jég a partszélről is, és szuper idő lett: 3 fok, és még a nap is kisütött kb. 3 percre! :-)
A tavalyi favorit csalival dobáltam vagy háromnegyed órát eredmény nélkül, amikor lecseréltem egy másik színűre. Második dobásra meg is fogtam vele az idei elsőt, egy kisebb mederbeli gödörből, előtte vagy tízszer húztam át a másik csalit rajta. Ennyit tesz a szín- és formacsere! Ezen felbuzdulva visszamentem oda, ahol kezdtem, és három dobás után onnan is kimerítettem egyet. Hasonló méretűek voltak: nem túl nagyok, de nem is kicsik. Januárban soha rosszabbat!
Jövő héten el kell intéznem az engedély kiváltását, mert most megint elkapott a domolykóláz.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése