2013. december 29., vasárnap

Az idei év utolsó fogása

Mivel idén már nem valószínű, hogy lejutok még egyszer a vízpartra , ezért a ma délelőtti Mosoni Dunai fogásom lehet az évzáró fogás, ami egy, majdnem kilós sapka volt :) .
Halat nem fogtam, és nem is láttam de azért fényképezni való volt bőven, döglött hódtól kezdve a sörétestpatronig szinte minden található a Duna parton.

2013. december 22., vasárnap

Egy sügér, egy csuka

Több mint három hét után ma délután végre volt időm horgászatra is .
Salival és Norbival mentem , először a csatornákon néztünk körül , láttunk pár domolykót, kárászt, meg csukát, de nem voltak valami nagyok, meg nem is voltak kapós kedvükben, volt, hogy szinte fejbe dobtam a csukát, de nem érdekelte a műcsali, inkább odébb állt .


A Dunánál is voltunk, a sügeres helyemen gőzölgött a víz, abban az öbölben melegebb volt a víz mint máshol , magamban azt reméltem hogy ez végett biztosan sok hal lesz itt, de csak egy sügeret sikerült fognom .


Egy másik öbölben is próbálkoztam, de itt már vékony jéghártya borította az öböl háromnegyedét, gondoltam egy próbát megér a jég nélküli rész, hátha lapul ott valami éhes ragadozó.
Első dobás, pár tekerés az orsón, és kapás, megszólalt a fék is, csuka volt .
Már az elején az erejéből éreztem , hogy nem lesz meg a méret, így hát a fotózás után mehetett vissza .


Még dobáltam párat itt, meg egy másik helyen is, aztán beletörődtem, hogy a karácsonyi halat úgy kell majd megvennem, mert sajnos a csukákból idén csak méreten alulit fogtam így nem nagyon került hal haza .
Ennek ellenére azét nagyon jó volt három hét után újra a vízparton, ha nem fogtam volna halat akkor sem bánkódtam volna, lényeg , hogy horgászhattam .

2013. december 15., vasárnap

3 hét horgászat nélkül

Szinte már majdnem 3 hete nem voltam horgászni, vagy az időjárás végett nem tudtam  menni, vagy mert dolgoznom kellett .
A többi szabadidőmet meg a  gyerekszoba kifestésére, bútor összeszerelésére, és az apaságra való felkészülésre áldoztam .
De azért, hogy decemberi hónap se maradjon bejegyzés nélkül,  összeszedtem pár képet amik ebben az évben készültek, de nem kerültek bele a blogbejegyzéseimbe .


Futás haza, jön a vihar !

Légitámadás !


 A dobozom amibe az aprópénzt gyűjtögettem wobblerekre, (egész évben üres volt :-) )


 Felszerszámozva indulásra készen .


 Norbi kajak trélere, biciklire vagy robogóra szerelhető vonóhoroggal :) az enyém még nem készült el, sajnos, de a kerekei már megvannak :-) .






 Mosonmagyaróvár, malom ági Lajta, nedvesen és szárazon,  jövőre biztosan végig ereszkedek a vízcsúszdákon kajakkal :-)










2013. november 21., csütörtök

Giga sügér (legalábbis számomra)

Ma megfogtam az eddigi legnagyobb sügeremet, kisebb ponty nagyságú volt , nem mértem le de ránézésből olyan 25 centi körülire tippeltem . Csukára dobáltam a Mosonin, 10 centis twiszterrel, de ez a dagadt falánk dög kapta el. Nagyon küzdött először azt hittem csuka . Ezért érdemes volt szarrá áznom az esőben  :) . Külön öröm számomra még az , hogy a Mosoni Dunán fogtam mert ott idén még csak egy sügeret sikerült fognom az is lelépett a fotózás elől, de ezzel a számomra giga nagyságú sügérrel most kárpótolt a Duna :) .


És még néhány kép az előző két horgászatomról, az egyiknél szinte markológépek közt fogtam a balinokat meg a domolykót :) .


2013. november 16., szombat

Az elmúlt 2 hét

Megint egy bejegyzésben írom le az elmúlt két hét eseményeit, és még így sem kell sokat írnom halakról, pedig 8 alkalommal voltam horgászi :)

1.  Voltunk  a dunakiliti duzzasztónál, szép volt, jó volt,  de halat nem fogtunk .


Ezt a  bennszülöttek által használt áldozati helyet is ott találtam :)


2.  Jártunk még az ártérben is sok helyen . 



Hal gombaágyon .


3. Egy esős délelőtt a Mosoni Dunán is próbálkoztam, eredménytelenül.


4. Norbival elmentünk egy robogós pecatúrára is .


Norbi a spiccen .


Itt sikerült egy kis balint fognom, a nagyobbak elkerültek .


5. Másnap visszatértem ide, akkor csukát fogtam de megint csak kicsit .


6. Meglátogattuk a Zátonyi strandot is .

Eredmény egy szem balinocska, sajnos eltűntek a sügerek a strandról .


7. Egyik este akasztottam egy szép csukát a Mosoni Dunán, de nem jól akadt,  túlságosan erőltettem kifelé is, ezért a lábam előtt lelépett, itt volt még egy kapásom, az sem lett meg , elvitte a twiszterem farkát .


8. Az elmúlt két hét utolsó pecája csónakból dobálás volt, Sali lehozta a csónakját a Mosonira, felmentünk 8 kilométert, visszafelé csorogva dobáltunk . (halat nem fogtunk)





Visszafelé, menekültünk ki a ködből, majdnem szét fagytunk, ez mondjuk a Norbin látszik is :)