2015. június 28., vasárnap

Két hét legyezés

A cím "Két hét legyezés" kissé túlzás mert igazából csak pár napról van szó amit a két hét alatt műlegyes horgászattal töltöttem. Azt akartam kipróbálni  vajon a legyes bottal is tudok e minden horgászat alkalmával legalább egy halat fogni, mert pergetve a téli hónapokat leszámítva ritkán fordul csak elő, hogy egy horgászat alkalmával egyetlen egy halat sem sikerül fognom, még ha csak egy pici sügérrel, vagy egy vérszomjas küsszel de általában sikerül összehalaznom a kezem. Hat alkalommal küldtem bevetésre a legyeimet, ebből 2 alkalommal megúsztam fogás nélkül de kapásig azért eljutottam ezen a két napon is.

Első alkalom.
Sok jóra nem számítottam ezen a napon mert a víz sem volt a legtisztább az időjárás meg inkább sárkányeregetésre meg vitorlázásra volt a legmegfelelőbb a szél miatt de azért nem tántorodtam el a tervemtől, elővettem a legyes botot és megküzdöttem a széllel, 2 óra szenvedés után feladtam, a szél teljesen lehetetlenné tette a dobásokat de azért egy kapás volt.


Második alkalom.
A szél  ezen a napon sem akart szűnni, ezért egy olyan helyet választottam ahol valamelyest takarásban voltam. Már egy órája dobáltam eredménytelenül nedves-léggyel, nimfával, streamerrel. Aztán feltettem egy polibogarat amivel aztán rögtön fogtam halat, igaz, hogy csak egy mini domolykót de fogtam, és ezt még követte három másik, így ezen a napon a legyes bot bizonyított.




Harmadik alkalom.
Ezen a napon Sali is jött velem. A szél az persze még mindig elég erős volt, az első helyen ezért elég küzdelmes volt a peca de a polibogár már megint sikeresnek bizonyult, az egyik alkalommal amikor felkaptam a zsinórt a vízről egy küszt is sikerül hátralendítenem. Következő helyen még kettő kis domolykót becsapott a fekete foam bogár. Érdekes hogy sali is próbálkozott mindennel, nedvessel, nimfával de csak miután polira cserélte őket, utána fogott csak halat ő is.


Negyedik alkalom.
Ezen a napon este, egy kissé távolabbi helyre mentem, az autóval szinte járhatatlan utak miatt motorral. A víz itt kristály tiszta volt, hal is akadt bőven, csak nem a horgomra, láttam 70 centis nyurga pontyot, hatalmas balint, szép nagy domolykókat is de hiába dobáltam őket meg a teljes légyarzenálommal, le sem szarták. Egyedül a polibogárra mozdultak rá a domolykók, az egyik kicsi (30 feletti volt ez is) szépen feljött érte leszedte de rögtön ki is köpte, még bevágásra sem volt időm olyan gyorsan kiköpte. Így aztán ez a nap is a fogás nélküli napok listájára került.


Ötödik alkalom.
Egy régen nem látogatott helyemre mentem el ezen az estén, sajnos mire odaértem már láttam, hogy maximum fél órám lesz a horgászatra aztán menekülnöm kell mert hatalmas vihar volt kilátásban.
Gyorsan leszaladtam a vízhez, ott aztán tátva maradt a szám mert a 15 centi körüli domolykókból volt ott vagy 150 darab, meg láttam közöttük pár méretest is, messzebb a hínaras résznél meg a rablások arról árulkodtak, hogy van ott még kapitális méretű is de az a rész megközelíthetetlen volt számomra. Polibogárral kezdtem de valahogyan ma ez nem jött be nekik, csak megnézték, aztán otthagyták, cseréltem őzszőr cadissra, na ez már jobban tetszett nekik. Harmadik dobásra jött is egy nagyobbacska, meg egy mini balin. Aztán hirtelen szélvihar támadt és elkezdett szakadni az eső, így kénytelen voltam az autóig tényleg menekülni, ezzel be is fejeztem ezt a napot.



Hatodik alkalom.
Bízva abban, hogy az előző napi helyen még ott vannak a domolykók, ezért reggel Salival visszamentem. Kicsit zavarosabb lett a víz, megfogyatkoztak a domolykók is de azért voltak még páran. Sali fogott vagy hetet, én csak egy küszt lendítettem a hátam mögé, egyet meg normál módon fogtam. elmentünk egy másik helyre, itt Sali megint fogott vagy ötöt, nekem csak két kapásom volt, következő helyen Sali megint fogott én meg csak lestem. Nem az én napom volt az biztos de halat legalább fogtam.


Összegezve a hat alkalmat, nem hinném, hogy pergetve sokkal eredményesebb lettem volna, sőt bizonyos helyeken ahol léggyel fogtam, ott pergetve nagy valószínűséggel semmit sem fogtam volna.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól nem fogok pergetni, de igen is fogok mert szeretek pergetni, főleg kajakból ami sainos idén még csak egyszer fordult elő. Meg aztán ha túl szeles az időjárás akkor csak szenvedés a legyes peca, legalább is számomra, ilyen esetekben a pergető bot jobban kezelhető.








2015. június 11., csütörtök

Összesítés

Már egy hónapja nem írtam, persze ez nem azt jelenti, hogy nem is horgásztam csak valahogy nem történt semmi olyan dolog amire azt mondtam volna, hogy na ezt most rögtön le kell írnom. Meg az igazat megvallva időm sem volt rá, hogy írjak, sőt még horgászni is sokkal kevesebb időm volt mint mondjuk tavaly. Ez annak tudható be, hogy hajtás van a munkahelyemen, hulla vagyok mire hazaérek, meg Dominik is egyre többet igényel az amúgy is szűkös szabadidőmből, őneki persze nem tudok nemet mondani. Vinném én magammal de így másfél évesen még nincs értelme, meg amilyen helyekre én járok ott lehet, hogy 10 perc alatt kiszívnák a szúnyogok az összes vérét.


És hogy mit is csináltam az elmúlt egy hónapban ?
Voltam párszor pergetni, persze a nagy fogás elmaradt, pár sügér, meg egy-két 30 centi körüli balin volt a zsákmányom. Lehet meg kellene próbálnom egyszer nagyon korán felkelni, hogy a vízparton legyek napfelkeltekor, talán akkor nagyobb szerencsém lenne, de hát én egy elég lusta horgász vagyok , nem nagyon szeretek ennyire korán felkelni. :-)
           

Egyik alkalommal Salival voltam pergetni, az egyik csatornát vallattuk a sok közül. Az egyik szakaszon, tőlem nem is olyan messze észrevettem 3-4 kacsát, sötétszürke színűek voltak, ilyen színben én még nem láttam kacsát, gondoltam becserkészem őket a fényképezőgéppel mert tuti valami ritka kacsafaj lehet. Elkezdtem megközelíteni őket lapos kúszásban a combig érő gazban, nem vettek észre,  már teljesen ott voltam mellettük de még akkor is csak nyugodtan forgolódtak egy helyben. De miért forgolódnak ilyen mereven egy helyben? Felegyenesedtem a fűből, a kacsák megőrizték a hidegvérüket és ugyanolyan nyugodtan forgolódtak tovább, én meg akkor vettem csak észre, hogy műagyag kacsákat cserkésztem be. :-)


Ezen a napon sikerült még fognom egyetlen egy  domolykót, a tilalom letelte óta ezt az egyet tudtam csak fogni, látni láttam sokat, nagyokat is de valahogy idén nincs szerencsém hozzájuk.


Legyezni is voltunk Salival, a Duna egyik kavicspadját választottam aznapi horgászhelynek, amikor leértünk a vízhez már láttam, hogy a kavicspad feletti 20 centis  vízben kapitális domolykók kergetik a kishalakat, gondoltam itt biztosan lesz fogás, de nem lett. Száraz légy, nedves légy, polibogár, sztreamer, mindennel próbáltuk, pár érdeklődő ráforduláson kívül nem tudtunk kicsikarni belőlük többet. Volt ott egy szemtelen balin is ami szinte a lábam előtt mozdult rá a légyre de utolsó pillanatban letett róla, ezután kb 20 percenként meghajtotta a halakat előttünk pár méterrel megmutatva magát, hogy hülyék még itt vagyok úgysem tudtok megfogni! A végére már pergetve is próbálkoztunk de hiába, sem a domolykók sem az a bizonyos köcsög balin nem volt hajlandó azon a napon műcsalit kajálni.
Egyetlen egy fenevad volt csak aminek bejött a fahal aznap.


Itthon amikor pakoltam ki a kocsiból Dominik jött utánam, őt minden érdekli, főleg ha nem játék, lényeg, hogy elég veszélyes legyen, éppen vittem be a pergető meg a legyes táskámat őt meg otthagytam a autónál, amikor mentem vissza látom hogy az összecsukott pergető botommal éppen móresre tanítja az egyik tuját, még büszke is voltam rá mert jó felén fogta a botot. Aztán megláttam, hogy a wobbler kiakadt a a helyéről és az egyik horog rövidnadrágja szárának aljába be van akadva, a másik meg még szabadon himbálódzik. Gyorsan elkaptam de egy izgő mozgó gyerek ruhájából horgot szabadítani szinte lehetetlen, mire már csak egy ágat kellett volna kiszabadítanom elkezdett kapálódzni mert ő is meg akarta fogdosni a vobblert, erre a horog mind a három ága újra a nadrágjában volt, közben meg a szabadon lévő másik horog kétszer majdnem az én kezembe szaladt bele. Nem volt más választásom anyai segítséget kellett kérnem, vállalva ezzel a megrovó megjegyzéseket. Úgy látszik az ember nem lehet elég elővigyázatos, nem szabad rajta hagynom mostantól a fahalat az összecsukott boton sem.