2013. június 30., vasárnap

Másnap reggel

Vasárnap reggel is Doborgazi strandon dobáltam .
Erős szél fújt , elég fodros is volt a víz , de gondoltam legyen igaza Salinak .
Még szombaton este írta " fogunk mi még ott balint "
Hát ez többé kevésbé be is jött , ő fogott hármat én meg egyet sem .




De azért  twiszterre jött nekem is egy sügér .

Aztán Salitól kaptam egy ugyanolyan körforgót  amivel fogta a balinokat , de nekem arra is csak sügér jött Szerintem utálnak engem a balinok , a nagyobbak meg kifejezetten irtóznak tőlem, ez utóbbi meg vonatkozik az összes halfajra is (nem is tudom már hogy mikor fogtam utoljára  25 centi feletti halat )
Nincs szerencsém mostanában a nagyobbakhoz .


Nem sokkal a horgászat vége előtt azért egy domolykót még , tiny bt-vel a bokrok alól kicsalogattam .
Ugyanitt volt még pár látványos rávágásom , ez úgy-ahogy kárpótolt a balintalanságért .


2013. június 29., szombat

Szombat délelőtti csatorna peca

Ma megint egész délelőttös ul. pergetés volt .
Pár nappal ezelőtt Sali küldött egy képet egy szép domolykóról (36cm)

Egy 5-6 darabos csapatból fogta kettő meg  leakadt neki a hínárban , Írta még nekem , hogy szombaton reggel visszamegy oda , el e megyek ?
Ilyen lehetőséget természetesen nem lehet kihagyni új helyeket ismerhetek meg és ha szerencsém van akár én is foghatok a bandából .
Elsőnek egy kisebb csatornán  próbálkoztunk .

Volt pár ütés már kezdtem örülni , hogy kicsit feljebb biztosan lesz már valami amikor megjelent egy traktor és elkezdte kaszálni a nem tudom mit  a szántóföldön amikor elment mellemet dübörgött minden még a föld is remegett , na ennyit a halakról , vissza is mentem az autóhoz.
Következő megálló az volt ahol Sali pár nappal ezelőtt fogta a domolykót, egy zsilip utáni sodrós részen
Én még a zsilip  látványával voltam elfoglalva amiikor Sali már lentről integetett, hogy gyere itt úszkál egy 40 feletti !

De hiába dobálta nem kellett neki semmi . Én is elindultam lefelé , jó helyek voltak de halat sajnos én nem láttam pedig még magas horgászállásról is próbálkoztam :-)
Visszafelé megint ott volt a nagy domi de minden hiába , megfoghatatlan volt . Még próbálkoztunk a zsilip felett is eredménytelenül .
Aztán egy másik csatornán , úgyszintén eredmény nélkül .
Elmentünk egy másik zsiliphez , meg visszamentünk még a szederfához is , de a halak eltűntek sehol semmi egyedül a szederfánál fogtam egy küszt twiszterrel .

Még utolsónak a doborgazi strandhoz mentünk hátha ott lesz hal .

Ott aztán sikerült fognom egymás után két törpe méretű sügeret . Na ennek megörültem , gondoltam hátha lesz nagyobb is .


De nem lett még kisebb sem , ezért arrébb mentem , unottan vontattam a twisztert , közben Salinak szinte minden dobásának odavert valami , sokszor már beesőre , pár rontott kapás után meglett a tettes , egy majdnem méretes balin .

Utána jött neki egy kisebb is .
Nekem meg nem jött semmi , az összes wobblerem kipróbáltam , hiába , az első balin ami jött Salinak , 2 vagy 3 centis ugly ducklingra jött , arra volt kapás folyamatosan (ma csak ez tetszett nekik) . Nekem ugly nincs ezért visszaraktam a twisztert az legalább hozott ma már sügeret . Fogtam is még egyet , a lábam előtt játszottam a csalival amikor kirontott a hínárból és elkapta (a kis falánk dög) .

Időnk lejárt ezért elindultunk vissza az autóhoz . Visszafelé menet azért még meg kellett állni , mert meglátunk egy nagy balint meg domit is, de ezeknek sem kellet semmi csak ráfordultak a csalira aztán ott hagyták .
Itt elszórakoztunk még egy betonperem alatt bujkáló sügérbandával de ezek is nagyon finnyásak voltak  ma , twiszterből az összes szín ami volt nálam kipróbálásra került de csak nézegették , kis körforgóra egy rámozdult de már későn , túl gyorsan vettem ki a vízből ezért lemaradt róla . Egyet sikerült fogni közülük azt is Sali fogta az ugly duklingal  (vennem kell egyet )  :-) .




 




2013. június 26., szerda

Dunakiliti fenékküszöb

Múlt héten vasárnap délelőtt lehetőségem adódott rá , hogy a fenékküszöbnél pergessek .
 ( felette és jóval alatta  ,  mert a küszöbtől lefelé 400 méteres darabon  még tilalom volt )
Sali jóvoltából jutottam ki oda , köszönet érte hogy elvitt magával  :) , én amúgy sem tudtam volna oda kimenni mert nincs még duzzasztó belépőm .
Halat azt sajnos nem sikerült fogni (nagyon zavaros volt még a víz) de rávágás az legalább volt , viszont csináltam jó pár képet meg guberáltam az árvíz által hozott uszadékok közt , és gazdagabb lettem egy rozsdás horgú gumihallal és egy terelőbójával  :) .
Remélem idén még kijutok ide egyszer letisztult víznél is .




 





2013. június 22., szombat

Domolykók a szederfa alól

Mára biciklis pecát szerveztem magamnak , mert a robogóm 11 év szolgálat után elhalálozott (gyűrű törés által )
21 fok és 3-4 m/s szél volt amikor indultam , ez kifejezetten kellemes volt az utóbbi napok 36-37 fokos időjárásához képest .
5 kilométerre volt az első betervezett megálló (de nekem már 1 km után fájtak a lábaim a tekeréstől)



Amint odaértem ez első helyre láttam , hogy szokatlanul sok hal van a felszínen egy helyre csoportosulva , rögtön meg is tudtam miért amikor megmozgatta kicsit a szél a fákat szeder potyogott a vízbe amire azonnal rávetették magukat a halak .

Amíg szúnyog-riasztóztam magam észrevettem egy két szebb domit is köztük .
Már csak az volt a kérdés milyen műcsalit használjak , eszembe jutott hogy van egy saját készítésű nagyon ronda beejtegetős wobblerem , annyira ronda lett (egy óra alatt lett kész) hogy megfogadtam csak akkor tárom nyilvánosság elé a képeket róla ha halat is tudok vele fogni .
Első két dobásra semmi , aztán egy ütés utánna pedig elkapta egy kissebb domi

Nagy volt az örömöm mert halat hozott a saját készítésű . Élménynek sem utolsó  beejtegetéssel domit fogni .
Halat fogtam vele így hát íme a képek róla . Amúgy pecavilág.hu-n találtam meg Sándor Ferenc írását amiben leírja hogyan kell elkészíteni , az egy profi munka , az enyém csak egy ronda szar ahhoz képest , de hasonlitott a szederhez és most pont ez volt a lényeg .

Még három beejtés és elkapta egy nagyobb , ez már megszólaltatta a féket is egyszer kétszer .

Nagyon élveztem ezt a beejtegetős pecát  de az utolsó domi  annyira szétverte a pályát , hogy nem volt értelme tovább maradnom , indultam tovább .
A másik helyemhez érve rögtön láttam hogy a partszélén vannak a halak ezért fényképezőgéppel kezdtem .



Itt elmaradt a nagy fogás pedig láttam szép példányokat , még a pontyok is kijöttek néha a partszéléhez .
De azért sikerült fognom egy látott sügért twisterrel , de sehogyan sem sikerül rávennem ,hogy meresztgesse a tüskéit ezért csak ilyen szégyenlősen lapulós kép készült róla .


Ahogyan elmúlt 10 óra és melegedett az idő eltűntek a nagyobb halak is , én is indultam visszafelé hátha a szederfánál lesz még valami , de előbb még pár fotót csináltam egy szitakötőről .



A szederfa előtt még megálltam egy jónak tűnő helyen  , tiny-vel próbálkoztam meg is lett az eredménye , egy domolykó a töklevelek mellől .

Ennek a képnek a címe : Amikor a domolykó leadja a maximális nyomatékát . 
Nem eső esik hanem a domi fröcskölt szét mindent amikor ki akart törni .

Visszaértem a szederfához de már csak küszök voltak ott , de nagyon sok , annyira sok , hogy bedobtam nekik a tinyt-t és míg kitekertem legalább háromba beleakadt , inkább hagytam őket ,indultam haza  búcsúzóul bedobtam nekik egy marék szedret .
Ide még visszatérek amíg szederszezon van , mert nagyon nagy élmény volt beejtegetve saját wobblerel  pecázni , az összes kapás mind a felszínen történt , miközben a halakat végig lehetett látni azt is amikor rámozdulnak , nagyon  izgalmas volt .