Túl vagyok az idei első horgászatomon amit most képek nélkül fogok leírni, ugyanis feledékenységem miatt semmiféle képrögzítésre alkalmas eszközt nem vittem magammal.
Az erős szél ellenére a hirtelen visszatérő jó idő nagyon csábított egy kis horgászatra.
Ezért hát meg is beszéltük Salival, hogy délután megnézünk pár helyet. Az elsőnél meg sem álltuk mert még jég borította a vízfelszínt, egy darabon ugyan már kiolvadt de ott már be volt élesítve egy-két csukázó úszó így a pergetés itt kilőve. A másik helyre kiérve meg azzal szembesültünk, hogy ha horgászni akarunk akkor sort kell állnunk a helyért, pedig ezt a helyet pár évvel ezelőtt még csak egy-ketten ismerték, aztán évről évre egyre többen jöttek. Ezen a helyen mindig melegebb a víz mint máshol és ha a vízállás is megfelelő (ami idén még egyszer sem volt az) akkor szinte bármit lehetett fogni egész télen, balint, domolykót, jászt,csukát, süllőt, sügeret, stb. és nem csak kicsiket! De sajnos már túl sokan ismerik a helyet, és a halak is megfogyatkoztak.
Ezért Itt nem is volt kedvünk horgászni inkább elmentünk jóval lejjebb, hátha a jó idő és a kezdődő áradás megmozdította a halakat máshol is. És tényleg megmozdultak, hiába van január eleje pár helyen a felszínen fröcsögtek a keszegek. Ekkor már bizakodtam benne, hogy talán domolykót is sikerül fogni.
Egy 20 perces eredménytelen dobálás után megérkeztem ahhoz a
fához ami alól még karácsony előtt sikerült kettőt kivarázsolnom.
Beúsztattam wobblert alá ás elkezdtem visszatekerni, a veretését néha-néha megtörte néhány örvény aztán pár dobás után amikor a lábam előtt fordul vissza egy domolykó rájöttem, hogy nem az örvények hanem a halak böködik finoman orral a műcsalit. A domolykó az én tapasztalataim szerint ha finnyás akkor max. háromszor négyszer piszkálja meg ugyanazt a csalit, utána már nem érdekli, ilyenkor vagy színt vagy formát kell váltani. Így aztán lecseréltem a csalit egy mérettel kisebbre,
a bűvös kékpéhármasra :)
Ennek aztán rögtön odavert erőseben, következő dobásnál meg is akadt, szépen villogott az ezüstös pikkelyeivel meg a piros úszóival, még kicsit fröcsögött a vízfelszínen is aztán elköszönt, na de sebaj legalább nem kellett horgot szabadítanom és a fogás élménye is megvolt.
Ezután még próbálkoztam több helyen is a sárban és hólében cuppogva, de már nem akadt a horogra semmi a faleveleken és ágakon kívül.
Visszafelé már nem voltak olyan sokan a hídnál ezért meglátunk nézelődni, Sali rögtön kiszúrta a domolykókat 6-7 darab volt egy helyen volt közöttük egykét szebb példány is, egy oda nem való mesterséges tartás (autó gumi) belsejéből úszkáltak kifelé.
Dobtam nekik a hídról egy kisebb gumihalat de csak egyszer követte le az egyik, amúgy teljesen hidegen hagyta őket, meg aztán megunták a csapkolódásomat is és elúsztak feljebb.
Gondoltam utánunk megyek, egy kicsit még dobálok aztán hazamegyünk, lementem a partra Sali meg fent maradt a hídon. Amint leértem Sali már szólt is, hogy visszajöttek a halak a híd alá. Szórtam visszafelé a gumit közben Sali irányított fentről, hogy merre dobjak, lassítsak, gyorsítsak, stb. De hiába a távirányítás, áthúzhattam én akár közöttük is a gumihalat akkor sem kellet nekik. Csalit kell cserélni! De mit rakjak fel? A víz 30-40 centi mély lehetett, elő a
37-est! Ez sem kellet nekik, megint csere! "Bőrbogárra"! Erre már volt jelentkező egy 20 centi körüli. A horgászatnak ezután pedig szó szerint vége szakadt mert dobtam egy gigantikus gubancot ami négy kisebből állt, hármat szét tudtam húzni de a negyediknél szakadt, ezzel a már amúgy is vészesen kevés zsinórom még 15 méterrel rövidebb lett. El is ment a kedvem a további pecától, összepakoltam a botot és élményekkel gazdagabban de sok méter zsinórral szegényebben elindultunk haza. :)
