Szinte szélcsend, tükörsima vízfelszín, dobtam egyiket a másik után, jöttek a küszök is megint, gondoltam ezt a napot már nem tudja semmi sem elrontani de tévedtem. Éppen egy beton átfolyónál kötöttem fel egy másik legyet amikor a Svájci bicskám amit még a Dunából fogtam két éve, kiesett a kezemből és a lejtős betonon végigszánkázva egy bluggyanással szépen elmerült a vízbe. Próbáltam utána kapni, szinte vetődtem a beton széléig de nem sikerült elérnem, olyan volt mintha valami rejtélyes erő magához rántotta volna. Lehet valamelyik hal jedi erőt használt és így akart rajtam bosszút állni amiért horgokkal akasztom szájba a haverjait.
Hamar rá kellett jönnöm hogy nem tudom visszaszerezni mert a beton széle és a rács közötti 4-5 centi széles részen esett bele a vízbe, még ha meg is fürdenék akkor sem tudnák kívülről a rácson benyúlni érte mert 1 cm hézagok voltak csak a rácsok között, fentről lenyúlni lehetetlen lett volna a kb 1,20 as mélységbe, látni meg amúgy sem láttam mert sok volt az átfolyóban az uszadék, nád, moszat, hínár, így az első gondolatom, hogy egy horoggal megakasztom felejtős volt. Bele kellett törődnöm, hogy amit a Duna adott azt most vissza is vette.
Innentől kezdve a tökéletesnek indult napom teljesen átfordult tökéletlenbe, dobtam nádra, bokorra, állandóan csomókat kellett bogoznom, egyszerűen nem tudtam a horgászatra koncentrálni, csak a bicskán járt az eszem, nagyon megszerettem az utóbbi két évben, főleg az ollóját, hát az valami finom kis műszer volt, azt használtam a légykötéshez is, de a fonott zsinórokat is gond nélkül vágta, ez volt az egyetlen késem amire tűrhető élet is tudtam varázsolni. Szinte fájdalmat okozott már az a gondolat is, hogy ahányszor majd itt horgászom a kés mindig ott lesz a lábam alatt az iszapban, bánatomban összepakoltam és inkább hazamentem.
De itthon sem hagyott nyugodni a dolog, egész este azon agyaltam hogyan tudnám kipiszkálni a vízből a kedvenc vágóeszközömet, aztán késő este hirtelen eszembe jutott hogy ha egy erős mágnest leengednék a résen akkor talán ki tudnám pecázni, igen ám de ott volt a vasrács amihez azonnal hozzáragadna a mágnes. Aludtam rá egyet, és másnap reggel frissen, kipihenten újra átgondoltam a dolgot és megszületett a fejemben egy mágnesbot terve, rögtön neki is álltam elkészíteni, volt egy kisméretű brutál mágnesem amit egy törött hokiütő nyelébe kialakított üregbe epoxyval rögzítettem, így már nem kellett attól tartanom hogy a rácshoz tapad.
Itthon még tartottam egy gyors szimulációt, hasonló kés, nád helyett barkaágak, a mágnesbot tette a dolgát és kiszedte a kést.
Bepakoltam megint a kocsiba és irány a Svájciért. Szerencsére nem horgászott ott senki így aztán azonnal nekiláttam a botos akciónak, kb. 10 perc eredménytelen turkálás után már amikor megfordult a fejemben a feladás lehetősége is fémes kattanást közvetített felém a hokiütő nyele, egyszer, kétszer, háromszor, de amikor felhúztam a botot üres volt aztán még turkáltam tovább egy kicsit és amikor megint kihúztam a vízből a szerszámot, ott figyelt a végén a mágneshez ragadva a Svájci. Az örömöm leírhatatlan volt, gyorsan megtörölgettem és el is raktam a táskámba.
De ha már itt vagyunk és nagy az öröm mert meglett a kés, meg a tilalmak is véget értek, akkor már horgásszunk is gondoltam. Pergetőbottal kezdtem, először gumival fogtam egy sügeret aztán egy sodrós részen elővettem a sügérgyilkos 37-esem, ő is fogott kettőt, meg egy méretes ponty nagyságú sügér is rávágott de nem akadt meg rendesen.
Aztán elfogytak a kapások, én meg elraktam a pergetőbotot és elővettem a legyest, aprítottam megint a küszöket.
Ezt a napot már nem rontotta el semmi, tökéletes volt, bicskámmal a táskámban, fogtam sügeret, legyezve küszöket, és otthonról sem jött üzenet, (hogy siess haza).
